noralbert

Börtönblog

Reális képet szeretnék festeni a benti világról, de azt hiszem, ahhoz oda kell születni. Esetleg bekerülni, ami nem is olyan nehéz. Az általánosban volt egy iskolatitkár, akinek a fia még 16 lehetett, mikor én már dolgoztam. Egy három fős társasággal volt, mikor az egyik haverja fegyveres kéregetéssel megszerzett egy mobiltelefont egy megszeppent kissráctól. Bátorító jelenlét címén csöppent egy csoportos rablásba. Mire felfogta mi történt, már elkövető volt és több mint négy évig élvezhette a fiatalkorúak börtönét. Ez nem egy vidám történet, sőt, szerintem az összes börtönnel végződő eset szomorú, de ennek ellenére vannak vidám pillanatok is a börtön falai közt.

Azt mondják, nincs is jobb a hajnali spontán szexnél, kivéve ha börtönben vagy. Bent lenni, tehát nem jó, még akkor sem, ha Te vagy az őr. A ruhád színén kívül, a munkaidő végéig semmi sem különböztet meg a raboktól. Ugyanúgy be vagy zárva, ugyanazt a levegőt szívod. Igaz a munkaidőd végén hazamehetsz, kivéve ha túlóráznod kell.

Első fogda élményeim a munkámhoz kapcsolódnak. Gyakorlatilag olyan általános iskolába jártam, hogy az ötéves osztálytalálkozót, akár a munkahelyemen is tarthattam volna. Voltak ott ittas vezető öreg diákok, tartás elmulasztók, akik korán vállaltak gyereket, technokol, varázsgomba, kokainfüggők, akik sűrűbben jártak a sárkányfű árushoz, mint én vécére. A repertoár nagyon széles volt a bolti lopáson át a rablásig. Aztán valahogy az osztály szép lassan kikopott a fogdáról és komolyabb elkövetőknek adták a helyüket. Rablási csoportba kerültem. A bevett technika a következő volt: az akkori köki igazi parasztelosztó volt, reggel minden munkás felessel kezdett, a nap végét pedig sörrel zárta. Amennyiben a reggeli rövid túl jól sikerült, akár már tízóraira megvolt a sörös zárás. Fizetés napokon az indián csoportok kilesték a tehetősebb munkásembereket. „Szotokán káráte” tudásuk hiányát pótolandó dormicumot csempésztettek erdélyi magyar kurvákkal az italba. Ettől a jó munkásember hamar álomra szenderült volna, ezért a jóakaró sziú indián fiatalemberek bekísérték őket a bokorba, majd vízszintes pozícióig verték a magatehetetlen embereket. Egy ilyen ügy kapcsán került be hozzánk Máunika, ahogy a többiek szólították. Kicsit sok ügyem volt, ezért elhanyagoltam, talán nagyon is, mert legközelebb, mikor kihoztam, addigra már Toldit játszott a fegyenc filmszínházban. Olyan legénytoll pelyhedzett az állán és az orra alatt, hogy a kihallgatáson összeakasztottuk a bajuszt. Azon kívül, hogy kiderült, hogy annyira munkamániás volt, hogy bent sem tudta feladni a korábbi életét. Lefeküdt az őrökkel élvezetből, meg azért, hogy naponta fürödhessen, a többi fogvatartottal meg cigiért és egyéb benti értékes portékáért. Ezekből persze a fogdaőrségnek is leadózta, amit kellett. Ami viszont igazán kiakasztott, az az, hogy pénteken zárkaellenőrzést követően minden bent lévő mobiltelefont begyűjtöttünk. Igen, jól értetted, kedves olvasó, a cellákban mindig volt illegálisan becsempészett mobil. Azt részesítették előnyben, ami ceruzaelemmel is működött, nem csak akksiról. Máunika az egyik besszélő alkalmával az előadó, miközben a százezredik aktával foglalkozott, átvett és a szoknyája alá dugott egy mobilt. Ezt követően tovább turbékolt a pár, a megengedett keretek közt. Máunika annyira szerette a munkáját, hogy már pár érintéstől annyira tűzbe jött, hogy a vécén egy mozdulattal tolta fel magának a mobilt, nehogy mikor a fogdára megy vissza és ellenőrzik a ruházatát, megtalálják nála. Úgy is történt, ahogy eltervezte. A hétvégén már ismételten voltak kimenő hívások a fogdáról. A szám beazonosítását követően lementem és a szolgálati vonalról megcsörgettem a mobilszámot. A kolléganőm Máunikát figyelte, hogy a vibrációs akksitól elárulja-e a prosti, hogy felment-e benne a pumpa, vagyis jelen esetben a telefon. Nem ott volt. A szomszéd zárkában a srácok, mikor közöltem miért vagyok ott, a priccsekről a zárka egy bizonyos pontja felé húzódtak. Nem, nem engem akartak megtámadni, a telefon feltalálási helyét próbálták előlem eltakarni a testükkel. Vicces volt, szinkronúszók nem tudtak volna ilyen ügyesen együtt működni, mint a négy fogvatartott ebben az esetben. Annyira jól szórakoztam, ahogy csalták a centiket a telefon felé menet, hogy nem tudtam haragudni rájuk és végül is a telefon is meglett…Simán kijutottam a fogdáról, nem úgy mint Béla. A tökös, a török, az őr, meg a nőben volt hasonló jelenet, de ez korábban volt, akkor még ez a film csak valaki fejében létezhetett. Béla bement a zárkába, az ajtó becsapódott utána. A négy rab felállt a priccsről. Béla szemmel tartva őket hátra tolta a kezét és kopogtatott a zárkaajtón, közben annyit mondott: „Béla”. Közben a fogvatartott közelebb húzódtak. Béla az oroszlánidomár a vadak közt, egyre idegesebben kezdett kopogtatni, de amit ő ordításnak vélt, az csak suttogás volt. A társa nem vette észre az asztalon hagyott kulcsot. Az kezdte már idegesíteni, hogy a zárkából szólongatják Bélát, az meg sehol sincs, mert nem hagyják abba a nyavalygást bentről. Mire odaért a zárkához már kupaktanács volt bent, a négy rab és Béla homloka összeért. Nem bántották, de Béla leizzadt, főleg nadrág tájékon. Legalább is így meséli mindenkinek. Mi visszanéztük a kamera felvételt, hát guiness rekord, aki ennyi vizeletet ki tud izzadni magából. A rendőrségi fogdát nem szerették annyira, hiába voltak civilruhában, a büntetésvégrehajtási intézet szabad légkör volt a fogvatartottak számára. Megvallom őszintén a ronda rendőrök álma volt a női fegyintézet, mert ott úgy fütyültek utána, mintha magát a Brad Pitt, Tom Cruise, Keanu Reeves trió sétált volna ott. Az önbizalomnak jót tesz, a több száz kiéhezett nő füttyögése, hasonló érzése akkor lehet az emberfiának, ha rövid idő alatt nagy mennyiségű alkoholt fogyaszt el. Természetesen azzal a kitétellel, hogy ilyenkor csak Te érzed magad vonzónak, a környezeted egészen másként vélekedik Rólad. Ez nem minden helyen van ám így.

Kicsi Ricsi a rabló már régóta szökésben volt. A sok akta lekötött, de úgy gondoltam mielőtt felfüggesztem, – no nem Ricsit, hanem az aktát – kimegyek ellenőrizni a lakcímét. A csengetésre Ricsi anyja nyitott ajtót. Egyedül vagyok itthon, kit keresnek. Nem vette észre, hogy Ricsi a nappaliból kiszurikátázott a mondat elhangzásával egy időben. Pisti kollégámmal egymásra néztünk, a következő pillanatban a nő a lendületünktől bezuhant a konyhába, mint a tornádó úgy söpörtünk végig az előszobán és bilincseltük meg a csipás macska Ricsit. Alig látott még ki a fejéből, miközben azt hajtogatta, az a kurva telefon, bemérték mi, két hónapja nem jártam erre, egyszer kapcsolom be a kibaszott mobilt és tessék…

Sosem árultam el neki, hogy hatalmas szerencse volt csak, hogy akkor mentünk ki megnézni a lakcímét. Semmiféle telefonbemérésről szó sem volt, de azért meghagytam ebben a tudatban… Ő a Venyigébe került. Mikor más okból kifolyólag mentem oda, a kapunál kipakoltam a pisztolyt és a telefont. A hetedikről a sétaudvarról ismerős hang kiabált le:

• Norbert a jó kurva anyádat bazd szájba – Ricsi.

Egyszerűen csak felnéztem és fenyegetően megmozgattam a felemelt kezem mutató ujját. Három hónap nem telt bele, találkoztam Ricsivel az Europarkban ( akkor még ez volt a neve ).

• Jó napot főnök, ne haragudjon már a múltkoriért, de muszáj volt, ott álltak a többiek mögöttem.

Ennyit a kőkemény, veszedelmes bűnözőkről. Nem ő volt az egyetlen, aki kint azonnal megtalált és elmesélte, hogy megy a sora, miközben bent mindenféle segítséget felajánlottak, hogy az életbiztosításomat minél hamarabb fel tudja venni a kedvezményezett.

A legdurvább a Kozma utcában esett meg velem. Gyakorlatilag ott volt az elmemegfigyelő rész is. Mint Rómában a Vatikán. Nem, nem úgy értem, hogy a Vatikánban elmebetegek vannak, hanem ez a fegyházon belül olyan, mint az állam az államban. Hosszú engedélyeztetés után bejutottam a fényevő elkövetőmhöz, aki a családját árnyékterápiával ölte meg. Nem igazán direkt, csak annyira elrugaszkodott már a valóságtól, hogy azt gondolta, hogy elég ha reggelire megelemlámpázza magát, délben napfényt eszik, vacsorára gyertyalángot. Nem igazán működött a módszer. Nos, kihallgattam, ekkora már felgyógyult az ételektől és a szedálástól is kicsit megpüffedt az arca. Kaptam szép belépőkártyát, de azon nem volt fénykép, név, vagy ilyesmi, csak egy sima kártya, látogató felirattal és az intézmény bélyegzőjével. Mindvégig attól rettegtem, hogy valaki lekapja a ruhámról. A hely is egészen groteszk volt. Kint bólogatott egy eperfa lombja, de nem a széltől, hanem az egyik bolond lajhár mód rákapaszkodott és rázta.  Természetesen az ajtó fölött olyan falióra volt, ami visszafelé járt. A pontos időt mutatta, de egy kis időre elhittem, hogy megbomlott az elmém. Mikor lenéztem a ruhámra és nem találtam a belépőkártyát, pánikba estem, kiabáltam.

• Kettes kód, kettes kód – ordította a nővér.
• Rendőr vagyok, eltűnt a belépőkártyám – próbáltam kommunikálni velük.
• Aztatat bárki mondhassa – nyugtatott meg.

A kollégám kaján vigyorral az arcán lépett ki az intézmény falai közül. Nekem még egy királynőset visszaintegetett, mielőtt kilépett az épület falai közül. Azóta a testem a falak börtönében, a lelkem a testemében és hülyeségeket írogatok.